Diós Anita:
Egy farkas utolsó gondolatai
Miért tette ezt az ember?
Miért használta a fegyvert?
Miért kell most mindezt látnom,
Hogy holtan fekszik rokonságom?
Hosszan vonyítok a Holdra,
Oly borzalmas ez az óra,
Kegyetlenül, mind kiirtotta
Kéjből az ember a falkámat.
Tudom, már csak én maradtam,
Ki vonyítok az éjszakában.
Vérző lőtt seb, ami tátong
Remegő, fájó maromon.
Hangom érzem, most elcsuklik,
S a táj is homályosan látszik.
Furcsa érzés fog most el,
S fájó testem feledem.
Mintha nem is létezne
E rút világ körülöttem,
Mintha csak álom lenne,
Mi történik mellettem.
Nem sokáig bírom már...
Szemem immár alig lát,
Vérem melegen itatja át
A sártól ragadó bundám.
Egy lépést teszek előre,
De tudom, semmi értelme.
Testem lágyan, hosszan puffan,
S itt fekszek már, a homokban.
Miért, miért, miért tette?
Miért lőtt ránk a fegyverel?
Szörnyű látni, hogy mi lett...
Hogy mi lett belőled... ember...
Kéjből tudd meg, sose öltem,
Csak ha a hús nagyon kellett.
De te gyilkos vagy, ne tagadd,
Halomra öltél farkasokat.
Engem is... De már...
Nem vagyok itt tovább...
Távoznom kell, viszlát,
Te "hatalmas vadász".
Lesből, ki néhány barátoddal,
Legyőzted a "gyilkos farkast".
Hazug, gyilkos, kárörvendő...
Mit értesz te az életből?
(Elnézést, amiért ilyen hosszúra nyúlt a hirdetés...) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
